Szakmai nyugdíj!

Módosult a szakmai nyugdíj melletti keresőtevékenység szabályozása
Az Országgyűlés döntött az előrehozott, és ezek között az un. művész szakmai nyugdíj melletti kereső tevékenység szabályozásáról 2009 november 16-i ülésén.
A döntés a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége javaslatait és érvelését is figyelembe vette és ennek alapján a hatályos szabályozásnál az érintett művészek számára kedvezőbb szabályokat fogadott el a törvényhozás.
A változás két lényeges eleme:
- a 2007. december 31-e előtt szakmai nyugdíjba vonult kollegáink – a hatályos törvény módosítása eredményeként – 2010. január 1-e után is minden korlátozás nélkül vállalhatnak kereső tevékenységet;
- a 2008. január 1-e után szakmai nyugdíjat választók az ez évi szabályokhoz viszonyítva 50%-kal magasabb összeghatárig, a január 1-én érvényes havi minimális bér tizennyolcszorosának – jelenleg tizenkétszeres - megfelelő összegig folytathatnak kereső tevékenységet, ennek elérése után a nyugdíjat szüneteltetniük kell az év végéig.
Az elfogadott törvénymódosítás a köztársasági elnök aláírása után jelenhet meg a Magyar Közlönyben.